Nagyon sok fórumon akadtam már rá erre az igen csak megosztó témára, az az, hogy a császármetszés szülésnek minősül-e? Elképesztő dolgokat tudnak édesanyák egymás fejéhez vágni, ítélkezni, és mindent jobban tudni, annak ellenére is, hogy nem ismerik az adott szituációt és körülményt.
Úgy vettem észre, hogy sokan úgy tekintenek a császáros anyukákra, mint akik valójában nem is szültek volna, csupán egy műtéti eljárás során eltávolítottak volna belőlük egy már oda nem illő valakit. Ami még megdöbbentőbb, hogy sokan a császármetszésen átesett szülők közül is ezt gondolják. Ez kicsit elgondolkodtatott, hogy vajon miért?
Maga a szülés szónak is a lényege az élet adása, ami önmagában nem határozza meg annak a módját. Tehát aki életet ad, az szül, és ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy ez pontosan hogyan történik, hiszen a lényeg, hogy egy új élet jön a világra.
Sokan azonban sajnos úgy élik meg, hogy ha nem sikerül természetesen úton világra hozni a kisbabájukat, hogy igazából nem is szültek, hogy rossz anyák, kimaradtak valamiből ők, vagy a gyermekeik, hátrányból indulnak, magukat hibáztatják. És természetesen a mindigmindentjobbantudó "barátok" rokonok, ismerősök sem könnyítik meg a helyzetet, sokszor általában csak megtorpedózzák az édesanyákban dúló tornádót az olyan megjegyzésekkel, mint: "de kár, hogy te nem élhetted át a szülés élményét".
El sem tudom képzelni, hogy a fenti mondatokhoz hasonló megnyilvánulások hallatán mit élhet át egy édesanya, és hogy hogy hogyan jön ahhoz más, hogy bírálja, és ítélgesse szülőtársát, csak azért, mert ő császármetszéssel hozta világra a gyermekét. Itt jegyezném meg, hogy az esetek döntő többségében nem a kismama dönti el, hogy miként kívánja megszülni a gyermekét, mert van, hogy úgy alakul a helyzet, hogy nincsen más megoldás, és sürgősségi, életmentő beavatkozást kell végrehajtani, aminek a végeredménye ugyan az, mint aki bemegy és egy óra alatt megszüli természetes úton a gyermekét: Egy egészséges újszülött és a fáradt, de boldog anyuka.
Persze tisztában vagyok azzal, hogy vannak szélsőséges esetek is, amikor egyes anyukák már a hetedik-nyolcadik hónapban kérnek programozott császárt az alakjuk védelmében, de nyilvánvalóan nem ezekről beszélek, hanem azokról, akiknek nincsen választási lehetőségük, vagy egyszerűen valamilyen oknál fogja félnek a természetes szüléstől. Igen, én azokat az anyákat sem tudom elítélni, akik félnek, és ezt a megoldást látják jobbnak a maguk számára. Nem vagyunk egyformák.
A másik dolog, ami szemet szúrt, a "kinek a nehezebb a sorsa" típusú vita ezzel kapcsolatban, aminek egyáltalán nem látom értelmét. Szintén számtalan helyen olvastam már, hogy a két tábor könyörtelenül egymás torkának esik, és azt ecseteli, hogy melyik szülési forma jár nagyobb fájdalommal, hosszabb regenerációval, több lelki györtődéssel. Természetesen vannak köztudott tények mindkettőről, amit nem lehet vitatni, de hogy ki hogyan éli meg? Az teljesen egyéni dolog, és rengeteg minden múlik a körülményeken is. Tehát úgy gondolom, ezen vitatkozni, hogy kinek a nehezebb, az teljesen felesleges, már csak azért is, mert mint korábban említettem, a nők nagyobbik része a szülőszobán szembesül vele, hogy milyen módon fogja megszülni gyermekét. Egyáltalán nincsen választási lehetőség a legtöbb esetben.
Végezetül szeretnék arra buzdítani minden kedves anyukát, kismamát, hogy ne bántsuk egymást, és tartsuk tiszteletben mások érzéseit. Mivel a császáros anyukákat jóval több negatív kritika éri, szeretném őket bátorítani, és elmondani, hogy nagyszerű édesanyák, semmivel sem kevesebbek azoknál a nőknél, akik természetes úton hozták világra a gyermeküket, és ne legyen lelkiismeret furdalásuk e miatt, hiszen a végeredmény mindkét esetben egy gyönyörű újszülött, és igazából csak ez számít.
Képek forrása:pixabay
Itt is követhetsz:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése