2017. május 15., hétfő

Hogyan éljük túl a vizsgaidőszakot Mamiként?


Amikor az egyetem mellett még napi nyolc órában dolgoztam elgondolkodtam, hogy vajon könnyebb lesz-e a vizsgaidőszak, amikor már otthon leszek a gyerekekkel. Hát, könnyebb biztos nem lett, inkább csak a nehézségek lettek mások.

Amíg dolgoztam, akkor tudtam, hogy miután hazaérek, lesz szinte biztosan x időm tanulni, és este ha elfáradok, lefekszem aludni. Persze akkor is voltak egyéb elfoglatságaim a tanuláson kívül, de vizsgaidőszakban háttérbe tudtam szorítani azokat valamennyire. Viszont ahhoz, hogy bejárják vizsgázni, vagy egyáltalán, hogy a havi egy péntek-szombatot a suliban töltsem, muszáj volt kivennem szabadságot, és úgy alakítanom a vizsgákat, hogy ebből a szempontból a leggazdaságosabb legyen, mivel nem akartam az összes szabimat az egyetemre elhasználni. Arra,hogy esetleg tanulásra vegyek ki szabadnapot már nem is álmodtam. 

Mamiként egészen más kihívásoknak néztem elébe. Például, hogy az időmet javarészt nem én osztom be . Hiába tervezem el, hogy ma este megtanulom/elolvasom/kijegyzetelem amit szeretnék, egy fájó pocak, egy növésben lévő fog, egy nátha könyörtelenül közbeszól, és keresztülhúzza a számításaimat egy pillanat alatt. És természetesen mindig a legnehezebb vizsga előtt a legnyűgösebbek a gyerekek, és azt az éjjelt ordítják végig, amit tanulással terveztem tölteni, ha már napközben nem jött össze...

Továbbá azt is meg kell oldani, hogy ki vigyázzon a gyerekekre amíg vizsgázok, és hogy hol vigyázzon rájuk úgy, hogy közben elérhető távolságra legyek kicsi etetése miatt. 

Én az a típus vagyok, aki képes a vizsgaidőszakokat kegyetlenül végig gyötrődni, ugyanakkor nagyon szeretem amit tanulok, és nagyon felszabadító érzés az egész napos laposkúszás, építőzés, teregetés, és pelenkázás után leülni, és csinálni valamit, ami teljesen független a gyerekektől és a háztartástól, tudva, hogy minden egyes sikeres vizsgával egy lépéssel közelebb kerülök a diplomámhoz.


Tehát, nálam az első túlélési praktika az a tudat, hogy akarom csinálni, hogy tudom, hogy haladok előre a cél felé, és mert egyszerűen szűkségem van valami más elfoglaltságra is most, hogy itthon vagyok.

Továbbá ha tehetem, igyekszem segítséget hívni, hogy biztosan legyen egy kis időm tanulni, ne csak huszonöt részletben egy nap.

Ha nem tud jönni senki segíteni, akkor marad a huszonöt részletben való tanulás. Ha egy kicsit elvannak, akkor próbálok memorizálni. Papírt sajnos nem tudok a kezembe tartani, mert a Kicsi egyből elmarja tőlem, és igyekszik minél előbb letömni a száján, ha meg a Nagyobbik látja meg, akkor nem úszom meg busz vagy bárány rajzolás nélkül, szóval marad a memoriter.


Ha sikerül őket egyszerre elaltatnom napközben, akkor veszem elő a jegyzeteket, és igyekszem a lehető leghatékonyabban kihasználni az időmet, bár ez nem mindig sikerül... A legjobban persze este tudok tanulni, amikor már mindketten alszanak, jó reménység szerint. A gond csak az, hogy nap végére általában már nagyon elfáradok, de ha muszáj, legurítok egy harmadik adag kávét is és nekilátok.

Általában egy jó kis forró fürdő, vagy valami finom csoki is mindig dob a hangulatomon, hogy újabb erőt véve belevessem magam a következő vaskos jegyzet rejtelmeibe. Persze, ez is csak akkor játszik, ha már mindenki alszik. Igazság szerint egész jól megtanultam rövid idő alatt nagyon sok mindent besűríteni a fejembe. A kényszer nagy úr...

A férjem bátorítása, segítsége, megértése és türelme nélkülözhetetlen ilyenkor. Nélküle biztosan nem tudnám ezt így csinálni. 

Végül pedig igyekszem nem maximalista lenni, vagy mérni magamat másokhoz. Arra törekszem, hogy a lehető legjobbat hozzam ki a helyzetből, ami lehet, hogy adott alkalommal csak egy elégségesre futja, de ilyenkor mindig azzal biztatom magam, hogy ez már nem a gimi, itt ha kettest kap az ember lánya, az annyit jelent, hogy sikeresen átment a vizsgán, ami egy átordított éjszaka után több, mint elég.

(képek forrása: pixabay)



2 megjegyzés:

  1. Nem is tudom szóban kifejezni milyen jókor jött velem szembe ez a bejegyzésed! :) Hónapok óta azon töprengek, hogy tanulnom kellene valamit, amíg itthon vagyok, egyelőre csak az első babámmal. Úgy alakult az életem, hogy csak egy FSZ-t végeztem az esküvő előtt, utána dolgoztam, gyűjtöttem az esküvőre, utána pedig repült az idő és hopp anya lettem. Viszont sokszor érzem azt, hogy tanulnom kellene, szerettem tanulni mindig is és szeretnék egy diplomát, tudom nem kevesebbek azok az embereke, akiknek nincs, de én úgy érzem akkor lenne teljes a kép, másrészt amióta megszületett a lányom nekem nem megy az időbeosztás.... De a soraid bátorítóak, hogy még kettő gyerekkel is lehetséges a lehetetlen! :) Hajrá neked csak így tovább minden elismerésem!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a kedves hozzászólásod, nagyon örülök, hogy sikerült bátorítanom egy kicsit :) Valóban nem könnyű a feladat, de nem is lehetetlen, ha benned van, hogy szeretnél tanulni amíg otthon vagy a Kicsivel, mindenképpen vágj bele szerintem, sok egyetemen tudsz a saját tempódban haladni és letenni a vizsgákat, és ha van segítséged, akkor egész jól meglehet oldani a dolgokat :) Néha nagyon szenvedés tud lenni, de legalább ekkora feltöltödés is kicsit mással is foglalkozni :)

    VálaszTörlés